Teltházas koncert az idei nyár első KÁPOLNA24 hétvégéjénTavaly nyáron új koncert helyszínnel bővítették Kecskemét kulturális színtereit. A KÁPOLNA24 árnyas udvara adott adott otthont a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. zenés irodalmi estjeinek, klubkoncertjeinek. Idén a KÁPOLNA24 programsorozatát gyermekprogramokkal is bővítették, melyen kézműves foglalkozással, tánctanítással, hangszersimogatóval és gyermekkoncerttel várják a családokat. Július első hétvégéjén Mihályi Réka – Masni és Pocó koncertjére táncolhattak a gyerekek, szombaton este pedig Fűr Anikó és Hrutka Róbert fantasztikus zenés irodalmi estje nyújtott érzelmi feltöltődést a felnőtt közönségnek. A KÁPOLNA24 következő programja július 15. péntek 16 órától HACSALÁD KÁPOLNA24 16.00-18.00 Kézműves foglalkozás Brandnyúl egy énekes és táncos nyúl, akinek az élete a gyerekek és persze egyben a szülők szórakoztatása. július 16. szombat 20 órától VISSZAPILLANTÓ című zenés műsorával vendégük lesz FALUSI MARIANN műsorában nagyon ismert, együtt éneklős magyar dalokat ad elő, ahogy mondani szokták… Az előadások előtt és alatt büfé üzemel, így kellemes hangulatban, egy pohár ital mellett élvezhetik a koncerteket. Találkozzunk idén is a Kápolna24-ben! Cím: Kecskemét, Kápolna utca 24. (bejárat a Munkácsy utca felől)
Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft.
Kapcsolódó képek |
menu