Vígjátékkal nyitott a kamaraszínház – “Nálunk így Tombol az erény”Fergeteges vígjátékkal nyitotta meg kamaraszínházi évadát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház szombat este. A Cseke Péter rendezésében látható előadás nagy nevettetőit sokszoros vastapssal jutalmazta a 130 percnyi jókedvre „ítélt” közönség. Óriási sikernek örvend a Kelemen László Kamaraszínházban jelenleg is futó 1×3 néha 4 című vígjáték, amely történetesen az elmúlt évad kamaraszínházi évadának nyitó előadása volt. Bár Cseke Péter direktor úr szerint ez az egyik legnehezebb színházi műfaj, elképzelni sem tudta volna, hogy ezúttal másképp induljon az évad a Kamarában. Nem titkolja, olyan darabot keresett, amelyben ismét Járai Máté brillírozhat, játszótársnak pedig hat további olyan színművészt választott, akik rendkívül egységesen, kiváló nevettetőként tudtak együtt játszani. Választása Jean de Létraz Tombol az erény című művére esett, a bemutatót szombat este tartották. „Jean de Létraz egy rendkívül jelentős francia szerző volt. Közel százhúsz darabot írt, amelyek közül véleményem szerint a Tombol az erény az egyik legkitűnőbb. Egy nagy szerelmi háromszögről szól, rengeteg félreértés van benne, és ahogyan az lenni szokott, a főhős barátja, akiről azt gondolja, a segítségére lesz, csak még inkább összekuszálja a szálakat” – fogalmazott Cseke Péter, a darab rendezője. „Szeretem az efféle társalgási vígjátékokat, ez egy nagyon különleges és pontos műfaj. A szerző pontosan tudja, hogyan bonyolítsa úgy a cselekményt, hogy az szórakoztató legyen és egész este próbára tegye a nézők rekeszizmait, a szereplők viszont eközben komoly drámai pillanatokat élnek át ezalatt. Éppen ezért szeretem és választottam a Tombol az erényt az idei évadot nyitó kamara-előadásnak” – tette hozzá. A történet kesze-kusza, egymásra épülnek a hazugságok, mindenki tud valamit és mindenki titkol valamit. A Primavera villa eddig bűntelen csendjét egyetlen hétvége alatt felborzolják az egymásba fonódó események – Legrande felügyelő (Fazakas Géza) legnagyobb örömére. Hogy még szórakoztatóbbá tegye a helyzetet, Claudine (Szabó Dorottya) a kezére játszik, lényegében ő mozgatja az amúgy is összekavarodott szálakat. Vajon mire képes egy gyanakvó feleség, egy váratlan vendég, a gumi és hártyapapír nagyhatalom, Az elefánt és a kolibri és Jules Latouche Bayeux-ből? Hogyan lesz a nőktől rettegő, meg nem értett költőből egyetlen éjszaka alatt a legnagyobb Casanova? És vajon hogyan élik túl a már kissé ellaposodott házasságok ezt az őrült hétvégét? Minderre választ ad ez a 130 percen át masszív kacagást ígérő vígjáték Járai Mátéval, Magyar Évával, Hajdú Melindával, Szabó Dorottyával, Ferencz Bálinttal, Aradi Imrével és Fazakas Gézával a színpadon. „Szükségét érzem annak, hogy a jelenlegi nehéz helyzetben efféle míves vígjátékokat mutassunk be, kiváló szereplőkkel. Ezt a történetet már a tizenévesek is érzik és élvezik, hiszen a szerelem áll a középpontjában. Épp ezért bármilyen korosztálynak jó szívvel ajánlom; jöjjenek el, mulassanak, nevessenek, élvezzék a remekül komédiázó kecskeméti színészek kiváló játékát!” – emlékeztetett Cseke Péter. A Tombol az erény 2022. december 31-ig jeggyel látogatható a Kelemen László Kamaraszínházban, ezután a nagyszínházban, a 4+1-es felnőtt bérlet részeként is látható. Bővebben az előadásról ITT olvashat. Fotós: ifj. Háry Péter Kapcsolódó képek |
menu