menu

  • 2023.02.10.

Szóljon a Házasság Hete és a Szerelmi Kalandtúra a közös színházi élményről!

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház idén is szeretne kedveskedni a szerelmeseknek, jegyeseknek, házasoknak, így több programlehetőséget is kínálnak a Házasság hete és a Szerelmi kalandtúra alkalmából.

Páros ImproFUNKlub

„Házasság. Ennek a játéknak jól kell ismerni a szabályait.” – Karinthy Frigyes

Vállalkozó kedvű (házas)párokat várnak egy jó hangulatú, improvizációs gyakorlatokra épülő, interaktív programmal, amely a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészeinek közreműködésével valósul meg.

Játékvezetők: Tóth Kata dramaturg, Magyar Éva és Fazakas Géza színművészek.

Helyszín: a Kecskeméti Nemzeti Színház zenekari terme (6000 Kecskemét, Lechner Ödön u. 3.)

Időpont: 2023. február 18. szombat 18 óra

A program ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Jelentkezni a nemzetidobogo@kecskemetinemzeti.hu e-mail-címen lehet.

Az eseményen maximum 10 pár vehet részt.

A program pontot ér a Szerelmi kalandtúrán! A matricát az eseményen kapják meg a párok.

Szerelmünk záloga

Bár a házasok között lévő kapocs szimbóluma a gyűrű, a színház most mégis azt szeretné, ha szerelmüket egy lakattal is megpecsételnék a programsorozat iránt érdeklődők, hogy ezáltal a színház közvetlen környezetében is nyoma maradjon annak az eskünek, amelyet a párok egymás felé tettek.

Egy szerelemlakat fejében 1+1-es akció keretében válthatnak jegyet népszerű produkcióikra. Nincs más teendőjük, mint:

Helyezzenek el egy – lehetőleg névvel ellátott – szerelemlakatot a nagyszínház (Kecskemét, Katona József tér 5.) jegypénztárával szemben található lakatfalon!
Készítsenek előtte egy szelfit, amelyen a pár mindkét tagja és a lakat is látható!
Mutassák be a fotót a színház bármelyik jegypénztárában (nagyszínház, Malom Központ, Kelemen László Kamaraszínház), és vásárolják meg színházjegyüket 1+1-es kedvezménnyel*!
A szerelemlakat elhelyezése a páros színházjegy megvásárlásával pontot ér a Szerelmi kalandtúrán! A matricát a jegyvásárláskor kapják meg a párok.

*Egy teljes árú jegy mellé a másikat ajándékba adják. Az akció más kedvezménnyel nem vonható össze! Az akció időtartama: 2023. február 10. – 2023. március 20. (ebben az időintervallumban kell megvásárolni a jegyeket). Az akció kizárólag a következő előadásokra vonatkozik: Hattyú/A telefon, Macbeth, Terror, Tombol az erény erkélyhelyek.

Bíznak benne, hogy idén is sok szerelmest köszönthetnek a színház falai között!

Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

 

Kapcsolódó képek