BIZTONSÁGOSABBAN AZ INTERNETEN![]() Bács-Kiskun vármegyében is nagy hangsúlyt kap a biztonságos internethasználat. A Safer Internet Day (SID) kapcsán 2023. február 6. és 10. között a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály és a helyi rendőrkapitányságok prevenciós tevékenységet ellátó előadói több általános- és középiskola tanulóinak, pedagógusainak, valamint a szülők számára tartottak foglalkozásokat az internet világának veszélyeiről, valamint azok elkerülésének lehetőségeiről. A programok, előadások célja elsősorban a fiatalok tájékoztatása a mobiltelefonok és online technológiák, közösségi oldalak tudatosabb és biztonságosabb használatáról. A kampánynak köszönhetően a színes programsorozatba bevont 46 osztály 1113 tanulójának ismeretanyaga bővült. A rendőrök közreműködésével egyes iskolák nebulói flash mob-okon keresztül, szimbólumok megjelenítésével – @, NET, :), .hu – hívták fel a figyelmet a téma fontosságára. Kecskeméten és Dávodon a megelőzési szakemberek az iskolai szülői értekezleteken ismertették az internet használat aktuális veszélyeit.
Tanácsok felnőtteknek:# A bankok NEM KÜLDENEK ügyfeleiknek bankszámlaszámot, bankkártyaszámot vagy egyéb adatot igénylő elektronikus leveleket. # ISMERETLEN feladótól érkező levelet soha ne nyisson meg! Az ilyen tartalmakat azonnal TÖRÖLJE, hiszen ezek a levelek kártékony programokat tartalmazhatnak. # SZEMÉLYES kérdésekre lehetőleg ne válaszoljon! ELÉRHETŐSÉGÉT (telefonszámot, lakcímet, stb.) soha NE ADJA MEG idegennek! # NE TEGYEN FEL magáról, környezetétől, értéktárgyairól, nyaralásairól figyelemfelhívó, KIHÍVÓ KÉPET!
Tanácsok fiataloknak:# Chat során, ha valaki durván beszél Veled, erőszakoskodik, fenyeget, zárd be azonnal a beszélgetést, ne menj bele semmilyen vitába, személyeskedésbe! # Közösségi oldalaidat védd az idegenektől, ne legyen nyilvános, használj úgynevezett „biztonsági beállításokat”! # Közösségi oldalakon csak azokat jelöld meg ismerősként, akik valóban azok! # Ne posztolj magadról figyelemfelhívó, hiányos öltözetű fényképeket! # Ne tegyél közzé lakóhelyedről, iskoládról, értéktárgyairól, anyagi helyzetedről árulkodó képeket. # Az interneten látott, hallott, olvasott tartalmakat kezeld fenntartásokkal, egyfajta egészséges bizalmatlansággal! Ne higgy el feltétlenül mindent! Forrás: police.hu Kapcsolódó képek |
menu