menu

  • 2023.06.27.

LEBILINCSELŐ KÉK ÉJ

Idén a Bács-Kiskun vármegyei rendőrök is csatlakoztak a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság épülete múlt szombaton kinyitotta kapuit, és a Múzeumok Éjszakája rendezvény kapcsán a hozzájuk ellátogatók beleshettek a munkájukba. A rendőrség előtti díszburkolaton kicsik és nagyok is megtalálhatták azokat a programokat, amik kapcsán hihetetlen élménnyel lettek gazdagabbak: rendőrmotorok, rendőrbusz, traffipax, baleseti helyszín, kutyás bemutató, hőkamerás autó és bűnügyi technikai „előadások”. És ekkor még csak az épület előtti programokról beszéltünk. Az épületbe belépve a rendőrség múltjával és jelenével találkozhattak a látogatók. A gyerekeknek és felnőtteknek lehetősége volt többek között az általuk használt fegyvereket megismerni, egy lézeres szimulációs fegyvert kipróbálni, de megtekinthettek egy előállító helyiséget is, valamint hasznos megelőzési információkat is kaptak.

A rendezvényen Bogdány Gyula r. alezredes egy konkrét ügy nyomozásáról tartott előadást, mely annyira sikeres volt, hogy végül háromszor el kellett mondania prezentációját.

A Lebilincselő Kék Éj rendezvény több mint 1000 érdeklődőt látott vendégül. Most megígérik, hogy jövőre folytatódni fog a rendezvény, melyet az érdeklődők számából kiindulva ki fognak bővíteni!

Köszönik a részvételt! Külön köszönik a vendégkönyvükbe írt kedves szavakat!

További részletek: police.hu

Kapcsolódó képek