Gyermekeink a kincseinkA Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület idén is megrendezi hagyományos, Gyermekeink a kincseink elnevezésű programsorozatát, amely ezúttal a Budapesti Demográfiai Csúcs kísérőrendezvényeként és támogatásával megvalósuló Családi nap keretében zajlik Kecskeméten. A számos civil szervezet és intézmény, valamint a történelmi egyházak összefogásával megvalósuló Gyermekeink a kincseink programsorozattal a szervezők a gyermekvállalás fontosságára szeretnék ráirányítani a figyelmet. A közel kilencven éve, 1934-ben nagy sikert aratott „Kecskemét, a gyümölcs és a gyermek városa” jelmondattal meghirdetett gyermekfelvonulás hagyományát 2007-ben élesztette újjá a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház elől induló gyermekfelvonulásához szeptember 16-án, szombaton 16 órakor a babakocsik mellett ismét várják a kismotorral és futóbiciklivel érkező gyermekeket és családjaikat is, és ezúttal is díjazzák a legszebben feldíszített babakocsikat. (gyülekező 15:45-től) A gyermekeket a néphit szerint a gólya hozza, ezért a felvonulást gólyalábasok kísérik, síppal-dobbal. A menet során megelevenedik a „Gólya viszi a fiát…” mondóka is. A bátor jelentkezők ki is próbálhatják a gólya szárnyakon repülő széket. A felvonulás előtt, 14 és 16 óra között a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület, a Déli ASzC Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Technikum és Szakképző Iskola diákjai, a Hírös Családmentor Egyesület és a Ciróka Bábszínház közreműködésével közös babakocsi díszítésre várják a családokat a Kossuth-szobornál. A kecskeméti Univer Cégcsoport támogatásának köszönhetően az első 200 regisztrált, felvonuláson résztvevő gyermek 100 százalékos gyümölcsitalt kap, melyet 15:30-15:45 közt vehetnek át a Kossuth-szobornál. Regisztrációs link: tinyurl.hu/s0hP A főtérre érkező menet résztvevőit az egyházak képviselői megáldják, majd a szervezők átadják a legszebben feldíszített babakocsiknak járó díjakat. A család fontosságát hirdető programot, a Mózeskosár körbejár elnevezésű kezdeményezést 2013 augusztusában indította útjára a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület, és azóta évente két alkalommal, decemberben, az adventi ünnepkörhöz kapcsolódóan, valamint augusztusban, a Hírös Hét Fesztivál részeként valósították meg. Kérésük mindössze annyi volt a megajándékozottakhoz, hogy hat-nyolc hónap után, amikor már nincs rá szükségük, keressenek rokonaik, barátaik körében egy olyan családot, amely szívesen fogadja és használja a vesszőből font kosarat. Így jár a mózeskosár körbe, körbe… A kezdeményezés keretében, a szervezet munkatársai az eddigi 19 átadó ünnepségen 190 családot ajándékoztak meg, és így 190 mózeskosarat adtak át. A Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület a huszadik, jubileumi átadó ünnepség keretében is megajándékoz tíz kecskeméti újszülöttet és családját egy-egy mózeskosárral, a hozzá tartozó babakelengyével és vásárlási utalvánnyal. Az idén 10 éves Mózeskosár körbejár elnevezésű program kapcsán játékra hívják azokat a gyermekeket, akik az elmúlt 10 évben – 2013. augusztus 1-je és 2023. szeptember 15-e között – születtek és Kecskeméten élnek. A családoknak a regisztráció mellett, azt is vállalniuk kell, hogy gyermekükkel közösen részt vesznek a kecskeméti városháza előtt szeptember 16-án, szombaton 16 óra 30 perctől megrendezett jubileumi átadó ünnepségen. A játékban való részvételhez a családoknak gyermekenként az alábbi linken elérhető jelentkezési űrlapot kell kitölteniük: Regisztrációs link: tinyurl.hu/9PKv A regisztráltak körében a helyszínen tíz, egyenként 10 ezer forint értékű ajándékot sorsolnak ki. A játékot a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület szervezi Kecskemét Megyei Jogú Város támogatásával. Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület Kapcsolódó képek |
menu