menu

  • 2024.02.01.

A SÓ – Premier a Cirókában

Február 2-án pénteken mutatja be a Ciróka Bábszínház társulata az ismert népmese zenés színpadi változatát

A magyar népmesék közül az egyik legismertebb történetet Kuthy Ágnes rendezésében viszi színre a társulat. Az iskolásoknak szóló élőzenés, táncos előadás a történet mélyebb rétegeinek feltárására, megértésére is törekszik. Ez a korosztály már alkalmas a mesében lévő konfliktusok felismerésére, értelmezésére. Nyilvánvaló képtelenség számukra, hogy egy szülő elkergesse gyermekét, bármilyen butaságot is követ el, a szimbólumokon keresztül azonban a népmese felkészíti a gyerekeket a különböző élethelyzetek kezelésére. A szülőtől való elválás konfliktusától az elfogadásig számos üzenete van ennek a történetnek. Az előadáshoz drámapedagógus által összeállított játékos feladatsor is készül, amely a látottak iskolai feldolgozását segíti.

A só című népmesének számos változata született, elemei megtalálhatóak az ázsiai és európai mese kultúrában is.
Kuthy Ágnes, a darab rendezője elmondta, hogy az előadás alapjául egy erdélyi változat szolgált, ami annyiban tér el a jólismert magyar népmesétől, hogy a királylány, – miután az édesapja elkergeti otthonról- nem az erdőben bolyong, ahol rátalál egy királyfi, hanem elszegődik segédszakácsnak a szomszéd királyfi konyhájába.

Az alkotók, Kolozsi Angéla író, Dobák Lívia dramaturg és Kuthy Ágnes rendező úgy érezték, hogy ebben a változatban sokkal érthetőbb, hogy a legkisebb királylány miért hasonlítja a sóhoz az apja iránt érzett szeretetét. Ez a változat abban is erősebb, hogy a királylány figurája sokkal aktívabb, tudatosabb, nem egy passzív, magányába burkolózó királykisasszony – mondta a rendező

„Fontos volt számomra egy olyan női alak bemutatása, aki- még ha a saját apja miatt is került igazságtalan és kilátástalan helyzetbe- képes egyedül boldogulni, kezébe venni a saját sorsát, és megtalálni a boldogságot. A mi Veronkánk önazonos tud maradni minden helyzetben, és a darab végére az apja is felismeri mekkorát hibázott.” – monda el a rendező.

A kiválasztásnál fontos szempont volt, hogy az adott mese, hogyan tud átalakulni drámává, milyen párbeszédek, milyen konfliktusok állhatnak a középpontjában és ezekből hogyan épülhetnek fel érvényes színpadi szituációk és helyzetek.

Az előadás túlnyomó része az udvari konyhán játszódik. Mátravölgyi Ákos tervező egy letisztult stilizált világot épített fel egy árnyvászonnal és három gurulós asztallal. Az asztalok mobilitásának köszönhetően számos lehetőség adódik a tér kreatív kihasználására, ez pedig hozzájárul a darab vizuális dramaturgiájának sokszínűségéhez, változatosságához.

Az előadásban a két király birodalma két különböző világ. Az öreg király és a fiatal királyfi palotájának hangulatához Czapp Ferenc zeneszerző kétféle hangzásvilágot komponált, amely élőben szólal meg a színpadon, öt muzsikus közreműködésével. Az előadás konyhai jelenetei látványos showműsorrá változnak, amelyeknek a zenekar tagjai is részesévé válnak.

A darab látványos és fontos eleme a mozgás. Barta Dóra koreográfiái elszakadnak a realista helyzetektől, pergő és játékos elemekkel dúsítják az előadást.

Kuthy Ágnes elmondta, régi álma volt, hogy élőzenés táncos musicalt készíthessen.  Erre hét évvel ezelőtt lehetőséget kapott a Vojtina Bábszínházban, így született meg A SÓ. A két színház együttműködésének köszönhetően az előadás most a Ciróka színészeivel látható.

Író: Kolozsi Angéla
Dramaturg: Dobák Lívia
Tervező: Mátravölgyi Ákos
Zeneszerző: Czapp Ferenc
Koreográfus: Barta Dóra
Rendező: Kuthy Ágnes
Játsszák: Apró Ernő, Dénes Emőke, Fülöp József, Horgas Ráhel, Hrisztov Toma, Krucsó Júlia Rita, Szekeres Máté

Zenészek:
Zongora: Vass-Eysen Ákos
Trombita: Pallagi Gábor/Sági József
Gitár: Farkas Péter
Basszusgitár: Révész Tamás
Dob: Kuzsella Ákos

Kapcsolódó képek