Nagy érdeklődés mellett zajlott a Művészetek Főutcája összművészeti fesztivál KecskemétenSzeptember 14-15-én nagy érdeklődés kísérte Kecskemét legújabb fesztiválját, a Művészetek Főutcáját. Az alapötlet Cseke Pétertől, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Kossuth-díjas direktorától származik, aki a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagjaként egyben a Magyar Művészeti Akadémia Kecskeméti Regionális Munkacsoportjának elnöke is. Számos programmal várták az érdeklődő közönséget, amiben a legkülönbözőbb formákban jelent meg mind az építőművészet, a film-és fotóművészet, az ipar-és tervezőművészet, az irodalom, a képzőművészet, a népművészet, a színházművészet, a zeneművészet és a művészetelmélet. A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház lett a helyszíne a megnyitó ünnepségnek. Szombaton 18 órától a Kecskeméti Kodály Iskola fergeteges ütőhangszeres műsorával indult a program Palotás Gábor ütőhangszeres tanár közreműködésével. Majd Durányik László vezényletével a Miraculum Gyermekkórus csodálatos előadását élvezhették a vendégek. Eszenyi Enikő és Járai Máté mutatott be ízelítőt novemberben debütáló Élet Rapszódia című új darabjukból, Mester Dávid kiváló zongorakíséretével. 19:30-tól a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tavaly bemutatott Felhangolva című produkciója következett, amely állótapsos, óriási sikert aratott. Vasárnap délelőtt 10 órától a Ciróka Bábszínház „Az aranyszőrű bárány” című előadásával indult a nap a kisebbeknek a Kelemen László Kamaraszínház előcsarnokában. 11 órakor Csík János és a Mezzo Zenekar koncertje teremtett kiváló hangulatot a kamaraszínházban. Kora délután a Nemzeti Dobogó drámaműhely tagjainak produkciója szórakoztatta a közönséget. 14 órától Pintér Lajos legújabb verseiből Danyi Judit és Hegedűs Zoltán, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművészei olvastak fel. Piros Ildikó színművésznő és akadémikus fia, az író Huszti Gergely fantasztikus hangulatú felolvasást tartott. Sáfár Mónika és lánya, Monos M. Franciska vidám délutánra várta a közönséget zenével és versekkel. A kamaraszínházban szombaton filmvetítések várták a közönséget. A fesztivál részeként tartották Kecskeméten a „30 éves a Dunatáj Alapítvány” című országos vetítéssorozat kecskeméti állomását: szombaton kiváló dokumentum- és természetfilmeket tekinthettek meg az érdeklődők kötetlenül és ingyenesen. Különleges lehetőség nyílt találkozni a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészeivel a „Színészek a padon” program keretében a Kirakat Galériában, ahol verseket kérhetett a közönség Sirkó Lászlótól, Märcz Fruzsinától, Bori Rékától, Kovács Leheltől, Sipos Imrétől, Varga-Huszti Mátétól, Kovács Pankától, Körtvélyessy Zsolttól. A köteteket ezúton is köszönik a szervezők a Katona József Könyvtárnak. A szervezők bíznak benne, hogy a fesztivál vendégei kellemesen kikapcsolódtak az összművészeti események sokasága során. Forrás: Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület Kapcsolódó képek |
menu